Meggyfa Termelői Egyesület

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Kezdőlap Rólunk

Rólunk

 

Kerper Hajnalkának hívnak, Dunaalmáson lakunk férjemmel és két kis gyermekünkkel.

A bevásárló közösség története valójában elég messziről indul, 20 éves korom körül mikor elkerültem otthonról, soha nem gondoltam volna, hogy örömmel fogok kertészkedni és saját kovászos kenyereket -sütök, sajtot, vajat készítek otthon  saját két kezemmel.

Sokáig éltem az életvitelem miatt rendelt ételeken és persze amit főztem ahhoz is az alapanyagokat a nagy multi bevásárló helyeken vettem.

Aztán 20-as éveim végén elég komoly egészségügyi kihívásokkal kellett szembe néznem. Az akkori orvosaim számomra elfogadható megoldásokat nem tudtak javasolni, így az akkori vizsgálataim félbe hagytam otthagytam az az utat…

Egy volt tanárom, akitől egészéről, holisztikus szemléletről tanultam segített a jó utat megtalálni.

Ami meggyógyított az étkezés volt!

Vagyis bizonyos dolgok elhagyása, mások beépítése, majdnem 8 évig követtem ezt a fajta táplálkozási mintát a mondhatni gyógyulásomig, de utána se hagytam fel vele, mert jól vagyok és feltettem magamnak a kérdést; “ezekután egyek megint élelmiszeripari szemetet?” Hát nem…

Közben megszületett 2 gyönyörű gyermekem is, akik egészséges, tápanyagdús és kemikália „mentes“ táplása egyre fontosabb lett számomra, mert egyre jobban átláttam és felismertem ennek óriási előnyeit az Ő egészségükre, életükre nézve.

Innen már egyik dolog jött a másik után, szezonális zöldségek, gyümik a zöldségestől, aztán a piacokról, aztán egyenesen a termelőktől, aztán az otthon készült kenyerek, fermentált zöldségek, tejek, vajak, joghurtok…

Régóta meggyőződésem, hogy ha valaki jó szívvel készült ételt készít abban nem csak kalória, fehérjék meg ásványi anyagok vannak, hanem szeretet is!

Így az ilyen étel nem csak a testet hanem a lelket is táplálja.

Hosszú évek alatti saját tapasztataim nemcsak megerősítettek ebben a hitvallásomban, hanem elkezdett kiforrni az az igényem is, hogy ezt, Mindenkinek aki erre nyitott megmutassam, eljuttassam.

Célom, hogy mindenki egészségesebb így boldogabb legyen, több pénzzel a zsebében!

Igen több pénzzel, mert a helyi és környékbeli termelőktől való vásárlás nemcsak az ő megélhetésükben segít, ezáltal biztosítva a termékeiket, hanem a fogyasztónak is kevesebbet kell vásárolni az ilyen élelmiszerekből, mert jobban elállnak, tovább felhasználhatók, az ízükről nem is beszélve.

Így szeretnék egy hosszú távon fenntartható win-win helyzetre épülő rendszert Mindenkihez eljuttatni.

Szóval, szeretném bíztatni az embereket arra,, hogy ne a szupermarketek akcióit nézze csak, hanem iktassa be a termelőktől való vásárlást is heti szinten, rendszeresen, mert aki kipróbálja nem bánja meg!

Köszönöm és hála.